De szeretnék én is, hej...

... egy kicsit ide visszatalálni, vagy nem nagyon elszakadni. Ja, merthogy ma reggel találtam egy videot először itt, aztán a már majdnem elfeledett régi kedvenc itt is. (ez utóbbi kapott linket is jól, jobbra) Röviden, elöljáróban: egy fotográfus bácsi, Pettendi Szabó Péter, leutazott Baranyába, in concreto az Ormánság szegletébe, Besencére. Fogott egy nagy éjszakai lánchidas-váras molinót, majd odahívott a kamerái elé pár embert és megkérdezte tőlük, hogy jártak-e már Budapesten.

A fotók talán még többet mondanak a maguk szótlanságában, mert ügyesen kétféle perspektívából készültek, az egyiken kvázi nem látszik, hogy beállított háttér előtt állnak az emberek, a másikon viszont szándékosan omlik a házfal, nő a gaz. Szeretem az ilyet, okos, gondolkodtat, ébreszt.
A reggeli teám mellet pláne. Rögtön elpirultam kicsit, hogy mindig butapestet írok Budapest helyett... És az a mondat, hogy „Jó lenne látni a fővárost, mielőtt meghal az ember. Legalább egyszer.”? Hát kedves népek, jó lenne látni a falut, mielőtt meghal az ember. Legalább egyszer. Jó, lehet, hogy már unjátok, igen, nekem ez különösen fontos, egyelőre hál' Istennek van is részem benne Nagyszülőknél, de akkor is úgy gondolom, hogy nagyon sürgősen vissza kellene menteni valamit a besencei gyerekek mentalitásából például Budapestre.
Hétvégén volt ugye unokatesóm esküvője, alapból szuper volt, nagyon jól éreztem magam tényleg, de azért idecsatolnék valamit belőle. A legtöbb nép akkor táncolt, amikor igazi magyar mulatós/cigányzene szólt. Nem, ennek nem korosztályos oka volt, a brüsszeli yuppie üzletember éppoly lelkesen ropta, mint a nagymama. Ha én zenekar lettem volna, akkor ezt észrevettem volna, és nem próbáltam volna meg fafejűen nyomni a repertoárt, ami 60%ban funkyból állt (tényleg nagyon szeretem azt is, pláne mert jól nyomták, de nem illett oda).
Jó lenne, ha mernénk magyarok, őszinték lenni és nem küzdenénk szándékosan ellene valami akutál trend, társadalmi elvárás miatt...
Ja és nem, nem valami gárdás-jobbos posztot akartam most írni, csak kicsit szabadon engedtem a billentyűzetre a hirtelen eszembe jutott gondolathalmot. Nem is biztos, hogy igazam van, ez a falu dolog nyilván mindenkinek másképp fontos, vagy nem.
Mit gondolunk?

Olimpia epilog

Végigolvastam Petra olimpiás írásait (persze már jó rég), akartam is kommentelni, de valahogy sosem volt együtt a ráérő idő és az összeszedett gondolat. Aztán ma eszembe jutott ez alábbi fiktív napló, amit akkor így inkább ide, postként, pesze mély egyetértésemmel és külön üdvözlettel Mr. Phelps-nek. (bár fene tudja... annyi népből, mint a kínai vagy az ámerikai tényleg lehet válogatni... mindenesetre én gonosz vagyok és inkább a hiperfejlett doppingban "hiszek"...)
szóval akkor:

Egy kínai úszónő naplója

Hétfő
Reggel bevettem két sárgát, egy kéket és egy zöldet. A napot a lakásosztályon kezdtem, mert a felkészülés kezdete óta annyit nőtt a vállam, hogy nem férek be a konyhába. Tegnap is kifutott a tej, mert nem tudtam megfordulni. Ezután a kozmetikusnál voltam, nagyon utálom, hogy naponta kell gyantáztatni a lábam. Tíztől négyig edzés. Ma két világrekordot úsztam, és az edzés végén a cápát is megöltem.

Kedd
Három sárga, egy piros és egy Mao Ce Tung vitaminkoktél. A kozmetikus kifogyott a gyantából az olajárrobbanás miatt. Most damilos fűkaszával dolgozik. Ma egy bukófordulónál belefúródtam a medence falába, mert túlzottan felgyorsultam. A bicepszem akkorát nőtt, hogy olvashatatlanná
vált a tetoválásom.

Szerda
Öt zöld, tíz kék és hat piros. A kozmetikus disznópörzsölővel próbálkozott. Kórházba kerültem, mert kigyulladt a bikinivonalam. Az elsősegély után új gyakorlatot próbáltunk ki a medencében, az edzőm kötelet adott a számba és vízisíelt. A rajtkőről már a medence feléig tudok ugrani, lehet, hogy atlétikában is neveznek.

Csütörtök
Hat kék, kilenc barna, és tizenöt piros. Megborotválkoztam és vettem két boxeralsót. Büszke vagyok. Én vagyok az első ember, aki a medencében elérte a hangsebességet. Sajnos ezután majd hiába drukkolnak... A hangrobbanás miatt kitörtek a medence ablakai, de az edzőm is boldog. Az 50 méteres világrekord ideje alatt úszom mindent 100-tól 3000 méterig. Már csak megfordulni kéne tudnom, ma is a Tienanmen térről hoztak vissza.

Péntek
Tíz kék, kilenc barna, és harminc piros. Ma úgy döntöttem, hogy megtartom a szakállam, az újságírók így legalább nem zaklatnak. Az öltözőben viszont pánik tört ki, amikor állva pisiltem. Hátúszásnál már csak a csuklóm és a sarkam éri a vizet.

Szombat
Ma volt a doppingvizsgálat. A vizeletvizsgálat negatív lett, attól eltekintve, hogy megtalálták benne az edzőmet.

namost...

ez így nagyon gáz lett??? :$