Külön post Veronkának,

afféle búcsú jelleggel, merthogy nem nagyon maradt időm/lehetőségem szóban/fában...

Én kérek elnézést...

... egyrészt, mert most primitív leszek, de másképp sajnos nem tudom kifejezni.
... márészt pedig, hogy ma - előre megfontolt szándékkal - Nagyapóval s Jóanyámmal karöltve látogatást tettünk a nagy magyar egészségügyben. Merthogy kb. ilyen érzésem volt, amellett, hogy síkideg lettem. Röviden: Nagypapának aktuális egy szürkehályog műtét, bejelentkezett, várólista, időpont aug. 22-re. Okfine. Mivel nem Baranyában lakik, ezért az előzetes vizsgálatok Szekszárdon végzendők, azok is jó mókák voltak, külön le kellett autóznom, asztalracsapnom, hogy ne 82 évesen ugráltassák, buszoztassák kényük-kedvük szerint, csak azért mert leszarják a munkájukat. (Nem, ezen kivételtől eltekintve nem az orvosokat fogom szidni, őket inkább sajnálom, mint szintén szenvedő alanyokat.) Itt már kezdtem hozzászokni, olyan manapság magától értetődő tényekhez, hogy az amúgy übermodern kórház WCjében nincs papír, szappan, kéztörlő és ilyen apróságok. Előzmények kb. ennyi, begyűjtöttünk minden szükségest, ma hajnali hatkor indultam Nagyapóért, behoztam Pécsre, kórház, betegfelvétel. Előre a türelmesebbik énemet készítettem, biztos ami, sejtettem, hogy nem 5 perc lesz. Váró, lecsüccs, papírok trükkösen bead, majd szól a nővéke ha..., ok, visszacsüccs. Aztán egy óra után már kezdett határozottan körvonalazódni a fejemben egy tisztességes jómagyar kurvaanyád kedves miniszterasszonyunknak címezve. Két óra után nagyjából Ferenc testvértől kezdve Molnár Lajosig mindenki fel- és lemenő rokonsága heves csuklásban kellett kitörjön, nekem meg rombolhatnékom volt. Inkább sétálgattam, Anya szerint attól meg kellet volna nyugodnom. Balga módon "útközben" belátogattam WCre is, végülis ennyi időt tényleg ki lehetne bírni 22 évesen, ja, hogy idősebbek is vannak, az mindegy. Se papír, se szappan, se törölköző. Úriembernél mindig van zsebkendő, nincs probléma, sőt már meg sem lepődtem, örültem, h legalább víz volt, mégiscsak komikus lenne félliteres kólásüveggel operálni. Jihhá, 150 perc elteltével végre behívták Olgyay bácsit a felvételre, 20 percnyi papírmunka egy-két vizsgálat és már mehetünk is fel a harmadik emeletre. Lift természetesen az épület másik végében, addig séta. Olgyay bácsi jó karban van, nem probléma, még lépcsőt is vállalt volna, de erről lebeszéltük. Tábla: zeset. Szemészet volt valaha, de hát a betűk is nyaralhatnak, Istenem. Balra férfi osztály, jobbra női. Határozottan felhívták a figyelmünket, hogy mi ez utóbbira menjünk, én ugyan értetlenül néztem, tényleg jó karban van Nagyapó, de 82évesen már azért nem az a Casanova az ember, pláne ha szerető feleség várja otthon. Mindegy, megyünk. Ablak, nővérkék, kedvesen köszönnek, foglaljunk helyet. (Ágyat foglalnánk már vazze...) A folyosón a már jól összeszokott csapat, ugyanazok az emberek akikkel lent vártunk. Olgyay Bácsi kényelembe helyezi magát egy karosszékben, és békésen szemlélődik. (Végig irigyeltem bölcs nyugodt türelmét...) Műsor is van, hogy jobban érezze magát a kedves beteg, hordágy közeleg egy cigányasszonnyal a fedélzeten, aki szemre átkozottul rosszul van, alig él, de legalábbis látványosan rájátszik állapotára. Kíséretnek két fiatal - gondolom pár - családtag. Bevonulnak a kórterembe, de a horizonton felsejlik egy újabb tömeg, a család többi tagja. Úgy 20an. Ők is bevonulnak. Amikor az osztályos nővér, aki a betegfelvételt is intézi, megjegyzi, h talán nemkéne, mert egyrészt a mamának sem jó, másrészt akad még ott 5 frissen műtött asszonyka, akik szintén pihennének egy cseppet. Bátor. Kap is cserébe egy " a faszomér baszogatnak ma egésznap"-ot. Serceg a papír(!!!, éljen a számítógépes nyilvántatás), fogynak az előttünk levők, amikor kitapogat az egyik brazil kolléga, h a mamának hányingere van. Tényleg csak 20an vagytok bent, senki nem tud odatartani egy vesetálat, csak a nővérke. 180 perc körül Olgyay bácsi is becsekkol, kap ágyikót, ezt természetesen nekünk kell behúzni. Kipakolunk, felfedezzük a helyet. TV/Rádió nincs a kórteremben, 5 másik úr van. Női osztály, csak megemlíteném mégegyszer, de a nővérke elmesélte, h azért nincs külön ffi, mert nem kaptak annyi ágyat. Nem, a vasak ott pihennek üresen, itt most a számokat kell tekinteni Molnár-Horváth doktor reformjaiban. Zuhanyzó a folyosó másik végén (utoljára Ispánki osztálykiránduláson láttam ilyet egy lepukkant diákszállón, ott még vöröscsillag is járt hozzá. nem öt, csak ágú.), WC kint az előtérben, ugye egy női osztályon mégsem tarthatnak pisszoárt például, örüljünk annak a mosókonyhából kialakított zuhanyzónak. (a betűk erre felé és nyaralnak, a WCn a férfit nemes egyszerűséggel egyetlen büszke É jelöli) Nem baj, Olgyay bácsi továbbra is jó karban lesz, adott a napi kilométer. Körülbelül három és fél óra után búcsúzunk, elmenőben még hallom, ahogy egy az említett genetikailag pigmentált etnikai kisebbséghez tartozó aggódó próbál némi protekciót és infót kicsalni a nővérkéből, de ehhez már nem volt türelmem.
Hangsúlyozom, ez egy jó előre pontosan leegyeztetett műtét, ha vkinek mondjuk belefreccsenik egy fémszilánk a szemébe mondjuk, úgy spontán, azt meg sem merem tippelni...
Nagyapót holnap műtik, eddig azt hittem rutinműtét, de kezdek aggódni, h ne vigyek e szikét, s egyebeket, mégiscsak egy szemről van szó, nem örülnék, ha a szalonnázós svájcival állna neki a kolléga...

Ha lesz update, megosztom, addig gondoljatok Olgyay bácsira.

Meg gondoljatok Ágnes asszonyra is. (továbbrais kurvaanyád) Meg gondolkodjatok úgy általában, tessék megfogadni Anyukák jótanácsait, nehogy nekem beteg legyen valamelyiktek is, ilyesmit csak Ferenc testvérnek kívánnék...